„Celeb vagyok, busszal járok!”

A kutatók szerint a magyarországi cégvezetők jelentősen alulbecsülik a megtépázott, de még menthető vállalati hírnév helyreállíthatóságának idejét. (Nyilván a költségeit is.) Míg a nemzetközi mutatók alapján egy-egy ilyen mentőakció tényleges időtartama átlagosan 3 és fél esztendő, idehaza ezt 1 évre taksálják a menedzserek. Ennek tükrében érthető, hogy a Magyar PR Szövetség elnöke miért fogalmazott radikálisan a hírnévmenedzsment témakörében szervezett tavaszi konferencián.

„A vállalkozások legértékesebb vagyontárgya ma gazdátlan: a kutya sem vigyáz rá. Kutyás, fegyveres őrök őrzik, védik az épületeket, a gépeket, az irodákat, de a legfontosabbra senki nem vigyáz. Holott ez ma már a cégérték 85%-át teszi ki” – emelte ki Szeles Péter, aki a pr-szakma illetékességének határait is a korábbiaknál szemléletesebben rajzolta meg: A public relations kockázatmenedzsment + kommunikáció.”

A legnagyobb könyvvizsgáló cégek adatai szerint a vállalatok immateriális vagyona 2006 óta (és azóta folyamatosan növekvő arányban) már egyértelműen  meghaladja a materiális vagyon értékét. Ennek fényében izgalmas igazán, hogy melyiket őrzik, és ha mindkettőt, akkor melyiket hogyan és mennyiért? Ezideig csak az igazán profik tudták száműzni a maradványelvet a pr-munka tervezéséből, de ami még inkább jellemző rájuk, amiről felismerhetők, hogy nem pótolni akarják a kommunikációval azt, ami hiányzik a mindennapi munkából, hanem „csak” felerősíteni azt, ami benne van, amit a pr-szakértők időben történő bevonásával, belepakolnak folyamatosan.

Május végén arra kérte a BKV a sofőröket, hogy ugyan mondják már meg, melyikük lát a megállóban nap nap után valaki hírességet, akit aztán megdumálhatnak (értsd: megfizethetnek) arra, hogy a közösségi közlekedéshez való hűségét a kirakatba téve részt vállaljon a BKV presztízsének helyreállításában. A „Celeb vagyok, busszal járok” ötletnek aranyos, de a társaság hírnevén esett jókora csorba kiköszörüléséhez kevés. Nem pr, csak kommunikáció.

fg

Címkék: , , ,

2 hozzászólás “„Celeb vagyok, busszal járok!”” bejegyzésre

  1. fnk szerint:

    Meglátásom szerint mégcsak nem is a celebeknek kellene jelen esetben busszal járni, hanem pl. a menedzsment is példát mutathatna a tömegközlekedés használatával. Persze, sokuk nem ismerhető fel, de ha a barátok, ismerősök tudják róla, hogy bizony nap nap után a tömegközlekedési eszközöket használja, akkor a szájhagyomány sokat segíthet. Mint ahogy ront is – sőt általában sokkal nagyobb mértékben!
    Ha már itt tartunk, sokaknak körül kéne néznie a saját háza táján és példával elől járni… Szokták mondani: a suszter cipője lyukas, a varrőnő ruhája elszabott, a virágkötőnél nem lehet találni virágot (na ezek egy része kitaláció :-) , de talán szemléltetik a lényeget).
    A példával elől járást meglátásom szerint nem akkor kell elkezdeni, amikor már gáz van, vagy annak szaga jön…, hanem amikor minden szép és jó. A hőszigetelő anyagot gyártó cégeknek saját termékkel kellene a házukat bevonni, az ereszcsatornát is le kellene cserélni, a távfűtést használni, szelektíven gyűjteni a szemetet stb. A végtelenségig sorolhatnánk. És persze a pr-esekről sem feledkezhetek meg :-) , jól kell magunkat pr-ezni és akkor esély van a sikerre!

  2. hz szerint:

    Ez egy kicsit fantáziátlan, hogy mindjárt a celebekkel jönnek. Biztos mindenki arra gondolna, hogy “Celeb vagyok, busszal járok…” – “…mert jól megfizetnek érte”. Szmájli.

Itt lehet hozzászólni !