2010. július havi archívum

6500 kilométer két keréken – Simon Wintermans élménybeszámolója a Művészetek és Irodalom Házában

2010. július 28. szerda

Nem mindennapi vállalkozáson van túl a már több mint egy évtizede Pécsett élő holland, Simon Wintermans. Keresztülbiciklizett fél Európán, hogy meglátogassa a 2010-es év valamennyi kulturális fővárosát, Essent, Pécset és Isztambult, s megkeresse a választ arra az egyszerű kérdésre, létezik-e a valóságban a sokat emlegetett európai egység.

345 nyeregben töltött óra, 17 országban 6582 megtett kilométer – ezek az impozáns számok az út statisztikái. De Simon Wintermans nem rekordokat akart dönteni, vagy turistaként a nevezetességeket felkeresni, ő az emberekre is kíváncsi volt. Nyugatiakkal és keletiekkel, idegenekkel és régi ismerősökkel elegyedett szóba mindenütt. Történeteik rejtik az út fő tanulságait, rajtuk keresztül lehet megismerni és felfedezni más országokat és kultúrákat. S megtalálta-e végül a választ a kérdésére?

Ha kíváncsi rá, jöjjön el Ön is Simon Wintermans képes úti beszámolójára hétfőn, augusztus 2-án 16:00-tól a Művészetek és Irodalom Házában. Ha érdeklődik más kultúrák, az utazás, a kerékpározás iránt vagy csak szeretne részt venni eme érdekesnek ígérkező kötetlen beszélgetésen, akkor ott a helye!

A részvétel ingyenes.

További információ:

Mobil: 20/925-8550

Web: www.essen-pecs-isztambul.info

Innentől vége az ingyenes tartalomnak

2010. július 21. szerda

Aki rákattintott a cikk címére, mondván, hogy szeretne tovább olvasni, valószínűleg a bizonytalan méretű kisebbségbe tartozik, aki hajlandó lenne online cikkért fizetni. Na de miről is van szó?

A „fizetős online tartalom” című pszichedelikus kapitalista himnuszt elég régóta fújják már azok, akik a XIX. század tartalomszolgáltatási modelljében gondolkodnak: mondták már a Financial Times-nél is, a News Corporation pedig nagyszabású offenzívát hirdetett.

Rupert Murdoch és Miki Egér. Előbbi a világ második legnagyobb médiabirodalmának feje, utóbbi a világ legnagyobb médiabirodalmának rágcsálója.

Mondjuk, ha Rupert Murdoch mondja, hogy mindez megéri, akkor neki illik elhinni; egyébként is, a tartalomszolgáltatás régi modellje (még ha a „XIX. századi” jelző inkább idézőjelben értendő) azért még működik. Ez a modell elég egyértelmű: az ember gyárt egységnyi tartalmat, azt pedig egységnyi, előre meghatározott pénzért adja oda minden olvasónak. Ha tehát mi most gigászi olvasottságú hírportál lennénk, konkrétan ezt a cikket csak X forint leszurkolása után lehetne elolvasni.

Csakhogy ez a tartalomszolgáltatási modell elsősorban azokra a tartalmakra vonatkozik, amik nem kerültek bele a „digitális világ” viszonylag nehezen megfogható, körülhatárolható bűvkörébe. Mondjuk ki konkrétan: az újságnál ez konkrétan működött is. Igaz, most kicsit rájuk is jár a rúd (helyi példát is hozva).

Ha azt feltételezzük, hogy ez egy elavult modell, és elfogadjuk a „XIX. századi” jelzőt, akkor ugorjunk: a XX. századi tartalomszolgáltatási modell alapját az képezné, hogy a tartalomszolgáltató és a tartalom fogyasztója között nem közvetlen, hanem közvetett „árucsere” zajlik. Ahelyett, hogy a fogyasztó konkrétan pénzt adna a tartalomszolgáltató kezébe az átvett tartalomért, ők ketten – hallgatólagos megállapodás alapján – bevonnak egy harmadik felet, a hirdetőt. A fogyasztónak tartalom kell; a szolgáltatónak pénz; a hirdetőnek a fogyasztó, amiért hajlandó fizetni. Ezt az egyszerű háromszög-modellt azonban a fogyasztók mintha az utóbbi időben kezdték volna felrúgni, akarva vagy akaratlanul.

És mindezzel visszakanyarodunk az eredeti témához: Rupert Murdoch szerint itt jönne a „XXI. századi” modell, ami tulajdonképpen a „XIX. századi” felmelegítése: megint kérjünk a tartalomért egységnyi pénzt.

Az ingyenes az új fekete

Közhely: free is the new black. Manapság terjengős és késhegyre menő vitákat szokás vívni arról, hogy a tartalom mint olyan, vajon ingyenes-e. (DJ Jeszenszky vs DJ Yoda, IFPI vs mp3-downloaders, bólogatós zsiráf vs kalózok, ésatöbbi, ésatöbbi.) Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy – és engedtessék meg a saját bejegyzésre visszalinkelés önelégültsége – az emberek igen nagy részét csak a tartalom érdekli, de nem igazán becsüli meg magát a helyet vagy a formát, ahogy a tartalmat megkapja. Ez utóbbi állításra egyébként számtalan példát lehetne hozni: annak idején, amikor a legendás Napstert leállították, az emberek nem kezdtek éhségsztrájkokba a megmentéséért, egyszerűen kivárták a következő ilyen hely létrejöttét, ahol az illegális zenei tartalmat megszerezhetik. Ez a folyamat annyira felgyorsult, hogy manapság már itthon is egymást érik azok az akciók, amelynek során az itthoni gócpontokat próbálják felszámolni az illetékesek. Az évtized végére az internetezők igen nagy százaléka gondolja úgy, hogy a filmek és a zenék olyan tartalmat képviselnek, amelyek, ha hozzáférhetők, nyugodtan letölthetők, hiszen a tartalom szabad. (A „free” szó játékosságát ebben az esetben lehetetlen visszaadni.)

A hír mint tartalom

Ezek után legalábbis érdekes feltételezés, hogy a „fizess az online hírportál híreiért” életképes modell lehet. A jelek szerint a fizetőssé tett Times olvasóinak 93 (más adatok alapján 66) százaléka úgy gondolta, hogy a hírek számtalan más helyen beszerezhetők, és inkább nem adnak pénzt a Times-nak csak azért, hogy ott olvashassák el a máshol ezrével sorakozó híreket.

Persze, mondhatnánk, a másodközlés átka. (Sajtófigyelést is végzünk, és jól látszik, milyen az, amikor egy érdekes hír változatlan formában sorjázik rengeteg hírportálon.) Csakhogy itt nem elsősorban arról van szó, hogy az emberek az ingyenes alternatívákat keresik szinte mindig – sokkal inkább arról, hogy a hír mint tartalom az interneten nem bír kiemelt szereppel. Ráadásul az online hírportálok gombamód elszaporodtak, pontosan azért, mert a kicsik a banneres modellből elég jól meg tudnak élni: kevés újságírót alkalmaznak, a híreik zömét hírügynökségektől és nagyobb portáloktól veszik át másodközlésre. A hirdetők nagy része pedig még mindig bizonytalan, ami a hirdetési mixek összeállítását illeti (és inkább hirdet, anélkül, hogy mérné a hatékonyságot, vagy egyáltalán belegondolna, megéri-e). Ráadásul itthon többé-kevésbé sikeresnek bizonyultak a „helyi internetes újságok” (oximoron, nem? mármint a „helyi internetes”), elég csak a pecsiujsag.hu pörgését megnézni, vagy azt, hogyan próbálja átmenteni magát egy másik „térbe” a Dunántúli Napló a bama.hu-val.

Ha valaki sokat akar keresni

Mindenesetre igazán érdekesnek ígérkezik maga a kísérlet: vajon mi lesz hosszú távon? Talán nem rugaszkodunk el a valóságtól, ha azt jósoljuk, hogy a gigászok, akik ezzel az akcióval túl sokat akarnak keresni, megtorpannak – összeomlást azért ne vizionáljunk még –, és sok kisebb hírszolgáltató lép előtérbe, akik hajlandóak kisebb profitért szolgáltatni. Az, hogy milyen keretek között, már más kérdés, de azért jelzésértékű, hogy hazánkban az internetezők nagyjából 7%-a fizetne az internetes tartalmakért.

Pink vagy élénkzöld?

2010. július 19. hétfő

Hold and Hollo néven debütált egy tokaji borkollekció, amivel a cég szándéka, hogy „egy trendi életérzést, egy új, szexi kozmopolita világot” testesítsen meg. Az édes válogatáshoz pink szín párosul, míg a száraz válogatás élénkzöld színt kapott.

http://www.kreativ.hu/cikk.php?id=27166

Ez a nőknek szól? A gyengébbek kedvéért? 

Kinek mi a véleménye?

Rangadó vonósnégyesre hangszerelve

2010. július 16. péntek

Nem éppen friss az ügy – a Google már 235 ezer találatot dob elénk a kulcsszavakra –, de így lassan egy évvel az esemény után is megér egy posztot a Heineken tavalyi gerilla-akciója.

A JWT Italy gondolt egy merészet és megkért több mint ezer barátnőt, főnököt, egyetemi oktatót, főszerkesztőt hogy rángassa el a közvetlen környezetében élő Milan-drukkereket egy komolyzenei koncertre. Ezzel eddig nincs is semmi gond, csakhogy a meccs az AC Milan – Real Madrid Bajnokok Ligája rangadó napjára esett. Így azért már kicsit más a helyzet. Na és ki tud nemet mondani a főnöknek vagy a barátnőnek? 1136 embernek biztosan nem sikerült. Ők a grandiózusnak ígérkező összecsapás napján leszegett fejjel bekullogtak a Mahler Auditoriumba, egykedvűen a székekbe süppedtek, majd megkezdődött a koncert.
A Schnuren vonósnégyese már 15 perce nyúzta a húrokat és a Milan-drukkerek idegeit, amikor az addigi versidézeteket felváltotta pár direkt mondat a kivetítőn: “Nehéz nemet mondani a főnöködnek, ugye?” “És a barátnődnek?” “És a meccsnek?” A felszabadultság szinte kézzel tapinthatóvá vált, a közönség tapsba tört ki. A kvartett eközben átváltott a hivatalos BL-témába, ezzel téve visszavonhatatlanná a katarzist. Ezt – és a kötelező Heineken logó felvillanását – követően pedig elindult a kivetítőn a meccs.
A JWT jópár újságírót is becsempészett a terembe, sőt még a SKY Sport élő közvetítését is elintézte, így közel 1,5 millióan követhették a szurkolók döbbenetét a tv-n keresztül. A gonosz tréfa közel 10 millió emberhez jutott el a másnapi hírekkel, számtalan blogban, fórumban, közösségi csatornán élt utóéletet, az akcióról készült videók pedig azóta már többszázezres nézettséget mutatnak. Vállalható kimenet.
Sajnos a költségekről keveset tudni, pár hordó sörbe biztos belekerült, ugyanakkor az is biztos, hogy az ötlet zseniális, rendkívül profi volt a megvalósítás, de azért lássuk be hatalmas szemétség volt ez a lányok, a professzorok és a szerkesztő urak részéről.

Hírnévrombolók

2010. július 12. hétfő

Michael Schumacher, Lance Armstrong, … és nyilván még folytatható a sor.  Azok névsora, akik valami ismeretlen okból nem tudták ott és akkor, a csúcson abbahagyni. Amikor mindenki (többszörösen is) verve volt.

Újrakezdték, és gyorsan kiderült: a hírnév autón és kerékpáron ugyanolyan gyorsan foszlik semmivé.

Igaz ez az üzleti kommunikáció világában is. Míg építkezni csak pontosan és szépen, követ kőre rakva lehet, a romlás sokkal gyorsabb és sokkal látványosabb. A kockázatelemzők talán ki is tudják számolni szépen és okosan, hogy egy-egy hibás döntéstől számítva még hány másodperc (perc, nap, hét, hónap, szezon,…) az élet, és máris nem leszünk se szépek, se okosak.

“Fák között az erdő” ismeretterjesztő kiállítás

2010. július 12. hétfő

Holdviola koncerttel 2010. július 23-án, Pécsett

Fák között az erdő – ismeretterjesztő kiállítás

Megnyitó: 2010. július 23., péntek, 18 óra

Helyszín: Pécs, Széchenyi tér

Program: Holdviola koncert

Július 23-án a pécsi Széchenyi téren ismeretterjesztő kiállítás nyílik a korszerű, biomasszára alapuló fűtési technológiával kapcsolatban. A fotókat és szövegeket kombináló tárlat célja, hogy bevezesse az érdeklődőket a fafelhasználás sokrétű lehetőségeibe, többek között a biomasszából történő energiatermelés rejtelmeibe. Végigköveti a teljes folyamatot az erdőgazdálkodástól kezdve egészen az erőművi hulladékok felhasználásáig. A 18 órakor kezdődő megnyitóünnepséget követően az elektronikus popzenét tradicionális magyar népzenei dallamokkal ötvöző Holdviola együttes ad majd koncertet. Az első albumát az idei év elején megjelentető, de máris aranylemezes csapatot első ízben hallhatja élőben a pécsi közönség. Maga a kiállítás a három hétig lesz látható a Széchenyi téren, ezután a város más pontjaira költözik át. Szeptember 18-ig megtekinthető lesz még a Rókus és a Csontváry sétányon, valamint a Köztársaság téren is.

Mind a kiállítás, mind a koncert ingyenesen megtekinthető!

“Scambaiting” – hogyan vágjunk vissza az internetes csalóknak

2010. július 8. csütörtök

Korábban szó volt már a blogon arról, mennyire veszélyes tud lenni ma már az internet, amennyiben gondolkodás nélkül használjuk. Az elmúlt évtizedekben az új kommunikációs formák megjelenése sajnos a csalóknak és a bűnözésnek is új utakat, lehetőséget jelentetett. Emlékszem, mikor nagymamám is „átállt” az elektronikus levelezésre, és megkapta élete első spam-jét, nem volt egyszerű elmagyarázni neki, hogy honnan tudják a címét, és hogy az a levél nem személy szerint neki szól, ne törődjön vele :)

A tapasztalatlanabbak azonban még mindig besétálnak olyan csapdákba, mint például az ún. nigériai 419 levelek. Ez a jelenség már-már letűnőben van, de a mai napig akadnak, akik a pénzvadászok áldozataivá válna. Bizonyára mindannyian kaptunk már olyan szívhez szóló levelet, melyet egy szerencsétlen haldokló/özvegy/tragikus sorsú ismeretlen külföldi írt személyesen csak nekünk, értesítve minket arról a hihetetlen mértékű vagyonról, melyre szert tehetünk, HA…

A folytatást nem is írom le.

Vannak a világon azonban olyan leleményes „vadászok”, akik az ilyen csalók csapdába ejtését tűzték ki célul, és ezt a tevékenységüket sikeresen űzik is, sokak szórakoztatására, és a tanmesékből is ismert morál helyreállítására (a gonosz elnyeri méltó büntetését).

Sok ilyen oldal van a neten, ahol ezeket a sztorikat gyűjtik, egyik kedvencem a www.419eater.com, itt jó pár órát el lehet tölteni a levelezések olvasgatásával, nem egy esetben kiabáltam olvasás közben, hogy ezt nem hiszem eeeeeeeel :D

Na de hogyan is történik ez a „scambaiting”?

A vadászok lesben állnak, és várják, hogy mikor érkezik be hozzájuk egy haldokló milliomos levele, aki például, hogy jóvá tegye hibáit az életben, még halála előtt gyorsan szét akarja osztani vagyonát vadidegeneknek, hát persze.

Az ilyen megkeresésekre udvarias levélben válaszolnak, magukat gazdag cégvezetőnek beállítva, és véletlenül elejtik azt az információt, hogy sajnos most nem érnek rá ezzel foglalkozni, mert minden idejüket leköti egy másik projekt, amiben például embereket keresnek ilyen és ilyen munkára, amiért x (x=nagyon sok pénz) összeget fizetnek.

És ezzel a csalit kivetették, a csaló szépen belesétál saját csapdájába, a szerepek megfordulnak, a szivató átveszi az irányítást. A sok pénz reményében ugyanis kiderül a haldokló milliomosról, hogy pont olyan képességei vannak, mint amit a levélben keresnek, így ő maga akkor most jelentkezik is a munkára, amit persze fillérekért valakivel elvégeztet, és besöpri érte a zsetont, legalábbis ő így gondolja. Arról ne is beszéljünk, hogy csodával határos módon a csaló halálos betegsége is elmúlik. A levelezések beindulnak, és a csalóvadász egyre több mindenre veszi rá a kapzsi egyént, aki előbb-utóbb vagy magától rájön, hogy bizony egy orbitális szivatás áldozata lett, de a gyengébb képességűek az elképesztő, legabszurdabb kéréseket is teljesítik.

Volt olyan lúzer, akinek a szivató egy kamu grafológiai kutatási intézet nevében ígért fizetséget, és kézírással lemásoltatta a komplett Harry Potter könyvet (scannelt képekkel:))! Nem egy esetben csinál hülyét belőlük oly módon, hogy szintén pénz reményében elküldeti velük saját fotójukat, amin egy előre megbeszélt feliratot tartanak, és a felirat általában egy szójáték, amitől még viccesebb a dolog. Vagy különböző ígéretek fejében a testükre tetováltat egy emblémát, amin például az áll, hogy “levadászva XY által”, de még ezt is meg tudja magyarázni nekik, hogy valami mást jelent, és a csaló van, hogy még ilyenkor se fog gyanút. De a kedvencem az az idióta, akivel hónapokon át levelezett egy ilyen csalóvadász, és ezalatt az idő alatt a következő dolgokra vette rá: készíttetett egy fából faragott életnagyságú fejszobrot, amit postán meg is küldött a csaló, íratott vele egy több mint húsz soros kézzel írt bocsánatkérő levelet (scannelt képpel:)), felfestetett egy könyvborítót egy nagyobb falfelületre, leforgattatott egy Monty Python jelenetet helyi színészekkel (videoval!), és a végén már különböző állítólagos rendőrségi nyomozásokba keverte őt az ügyletekkel kapcsolatban. A csalóvadász mindeközben vagy hat különböző személy nevében levelezett már a csalóval (a szállítmányozó cég munkatársától kezdve a nyomozóig), nem egyszer olyan álneveket használva, mint a Monty Python tagjai, de még így sem állt össze a kép a pénzéhes csalónak :) /ez a sztori pl. itt olvasható végig, hatalmas :) /

Az ilyen levelezéseket publikáló oldalakon mindig felhívják a figyelmünket, hogy egy percig se jusson eszünkbe megsajnálni a csapdába csalt embereket! Ezek gátlástalan, erkölcstelen csalók, akik gondolkodás nélkül taposnak át mindenkin a pénz megszerzése érdekében, és azzal, hogy szívatják őket, egyrészt lefoglalják őket és talán addig sem tesznek kárt más pénztárcájában, másrészt pedig felhívják a figyelmüket arra, hogy nem végezhetik büntetlenül mások kihasználását. Így talán kétszer is meggondolják, mikor át akarnak valakit vágni, hogy nem őket vágják-e át közben.

Nekem tetszik

2010. július 2. péntek

Nyár közepe van, tombol a hőség (végre!!!) a fél világ pedig Alkonyat lázban ég (a másik fele meg fanyalog rajta, de ez mindegy…). Sokan próbálnak hasznot húzni az újabb sikersztoriból, hiszen a sorozat népszerűsége töretlen. Ezt mutatja az is, hogy a Facebookon majd hétmillióan lájkolták már a Twilight-szériát, ami bőven túlszárnyalja például a lassan felnőtté cseperedő Harry Potter rajongóit.

Legutóbb a Magyar Vöröskereszt akciójára lettem figyelmes, akik a saga harmadik részének megjelenése alkalmából véradónapot szerveztek. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a fajta tématársítást. A véradó napon az első ötven véradó ingyen mozijegyet kapott a legújabb részre, a Napfogyatkozásra. Bár mindenhol az olvasható, hogy a film rajongói elsősorban tinik, és ugye 18 év alatt nem adhatnak vért, de bízom benne, hogy 18 felett is sokan ellátogattak a vámpírpartira és 20-25 percet illetve nem utolsó sorban 4,5 deci vért feláldoztak – ha nem is az angyalarcú vámpírok jóllakatásáért – de 3 embertársuk megmentéséért.

Mit csinál a pr-es?

2010. július 1. csütörtök

Egy fiatal kollégának azt mondták az egyik egyetem marketing tanszékén, hogy a pr-es csak eszik (értsd: bulikba jár), meg sajtószerepel (értsd: nyilatkozik, hárít, közleményeket ír), meg megmagyaráz, pedig ez nem igaz. A pr-es sokszor egész nap csak beszélget és telefonál.

A legnehezebb feladat, amivel munkám során eddig találkoztam, hogy miként tudom elmondani rokonnak, ismerősnek, szomszédnak és boldog ősnek, hogy mit csinálok nap nap után. Hogy mit nem, hogy mi az, ami durva leegyszerűsítés, azt sokkal könnyebb visszautasítani, mint elmondani szépen és közérthetően, hogy hírnévért, nyilvánosságért, a bizalmi folyószámla gyarapításáért mi mindent tehet a pr-tanácsadó, vagy a pr-ügynökség.

A minap megint cáfolni kellett valamit. Egyik ismerősöm “ráérzett” a pr “leglényegére”:

- Ti vagytok, azok, akik kitalálják, hogy mit szeret a nép, mit eszik meg jövő héten a közvélemény.

Mire megittuk a kávét, sikerült kicsit árnyalnom a képet. Az övét. De tartok tőle, hogy mindenkinek külön-külön még sokszor el kell mondani, hogy az igazi pr-esek egy másik igével dolgoznak inkább. Nem ki-, hanem megtalálják az általuk képviselt ügyekben, a személyekben és a szervezetekben azt ami érték, de valóban ott van, benne van. A tapasztalat az, hogy kitalálni kevés.

Önkormányzati kommunikáció: földön fekvőbe rúgni

2010. július 1. csütörtök

Az élet mindig bebizonyítja, hogy a kommunikáció egy miazmás kipárolgásokba burkolózó misztikus tudomány, amit az emberek igen nagy része nem gyakorol kifejezetten magas fokon. És ez még nem a legnagyobb baj – az igazi gebasz akkor van, ha azok sem bírják az kommunikációnak az veretes művészetjét, akiknek pedig nem ártana.

Elemezzük az alaphelyzetet. Egy: azok a felsőzsolcaiak, akiknek mindenüket elvitte az árvíz, kaptak egy fincsi levelet az önkormányzattól, amiben (némileg egyszerűsítve) azt írták nekik, hogy haladéktalanul bontsák el a házukat, és tíz napon belül ennek tényét jelentsék az önkormányzat felé, ellenkező esetben akár félmilliós bírságot is kaphatnak. Fellebbezhetnek persze, de az nem halasztó hatályú. Kettő: a jegyző nyilatkozott: a “haladéktalanul” igazából nem jelent határidőt, ráér az, a tíz nap a bontástól számítva értendő, a félmilliós bírság csak azért kerül bele, mert a bontásra való figyelmeztetésnek ilyenek a formai követelményei, és ehhez kötődik a biztosítós ügyintézés is.

Vagyis: a tulajdonosnak a romba dőlt házára amúgy is bontási engedélyt kell kérnie, amiért még illetéket is kellene fizetnie – a hivatal pedig csak jó fej akart lenni, mert ezt elintézte a tulajdonosok helyett. Akik meg – ahelyett, hogy megköszönnék – hőbörögnek itt össze-vissza.

Ahhoz, hogy felismerjük a helyzet buktatóit, és azokat elkerüljük, nem kommunikációs szakembernek, pusztán embernek kell lenni. Nem kell ide előzetes lakossági tájékoztatási terv, meg tanácskozás, meg a jó isten tudja még, micsoda. Egyszerűen végig kell gondolni, hogy mi történik, ha egy ilyen papírt kap valaki egyszerű halandóként. Egy ingyenes gyorstalpaló az illetékes(ek)nek, pontokba szedve.

Un: Ha valakinek elviszi a házát az ár, az, hogy is fogalmazzak, érzelmileg felfokozott állapotban van.

Dos: Aki érzelmileg felfokozott állapotban van, annál alapvetően csökken annak képessége, hogy logikusan gondolkodjon, mérlegeljen.

Tres: Ha egy olyan ember kap kézhez ilyen papírt, aki nem jártas a hivatali bikkfanyelv sajátosságaiban, az azt fogja kiolvasni a sorok közül, amit egyébként az első nyilatkozó ki is olvasott: 500 ezer forintra büntetik meg, ha nem fizet ki azonnal kb. 1 millió forintot a bontásra 10 napon belül. (Megjegyzés: a “bírság”, “haladéktalanul”, “500 ezer” szavak tetszőleges kombinációja felfokozott érzelmi állapotot eredményez, vö. 1. pont.)

Cuatro: Az emberek hajlamosak a vezetőiktől várni ilyenkor a tájékoztatást. A “bírság”, “haladéktalanul”, “500 ezer” szavak kombinációját tartalmazó hivatali értesítés nem igazán számít tájékoztatásnak.

Pedig nem lett volna olyan nehéz. Még egy vacak kísérőlevél is megtette volna, ami az “együttérzés”, “mellékelt határozat”, “segítünk értelmezni” és a “mindez csak formaság” kifejezések megfelelő kombinációit tartalmazza.

Mondjuk most már mindegy.