2010. október havi archívum

Egy ismeretlen hős a cápa farkánál

2010. október 31. vasárnap

Egy, a nevét és a bátorságából építhető hírnevét is önmagának megtartó hős megmentett egy fiatal lányt Ausztráliában, szó szerint a cápa torkából. A híradások szerint nem kívánt megszólalni a sajtóban, neve és fotója így aztán nem járta be hirtelen a világot. Fogalmunk sincs róla, hogy ki lehet a hős.

Néhány dolog azért teljes biztonsággal leszögezhető:

  1. Nem politikus.
  2. Nem önkormányzati képviselő.
  3. Nem celeb.
  4. Nem kívánja a személyes brandjét építeni abból, hogy egy nehéz pillanatban jól mérte fel a helyzetet, helyes döntést hozott, és még ereje is volt.

A személyes brand nem érdekli. Csak annyit akar, hogy felgyógyuljon a megtámadott lány, őt pedig mindenki hagyja békén.

Fluxuskondenzátor bekapcs

2010. október 28. csütörtök

Ez mekkora királyság már: a Vissza a jövőbe trilógia negyedszázados jubileumára egy sor fasza akció készült, amiből a legnagyobb dobás a Twitterfolyam. Minden karakter kapott egy külön Twitter-fiókot, ahol realtime twittelik a film cselekményét – mármint a fiktív karakterek, a saját szemszögükből, mintha éppen most történne.

Állat.

Zöld szám-tan

2010. október 26. kedd

Mit nekünk modern technika, 3D, 4G, iPhone, e-book olvasó, wii, mobilinternet és hasonló XXI. századi találmányok. A kommunikáció fénykorában a zöld számhoz minden vezet, csak zöld út nem. Igaz, zöld készüléket kaptunk hozzá. Mondjuk, ettől még nem lett környezetbarát, de legalább dizájnos. Na de ne szaladjunk ennyire előre.

Az ember azt gondolná, hogy egy PR ügynökség életében izgalmasabb feladatok is vannak, mint egy zöld szám igénylése. Sőt, az ember azt gondolná, hogy ennél csak izgalmasabb feladataink vannak. Én is hasonlóképpen vélekedtem erről, egészen az ügyintézés második hetéig. A 6. héten pedig már biztosan tudtam, hogy tévedtem. Egy ilyen egyszerűnek tűnő művelet is fel tudja borzolni a kedélyeket. Hogy miért? Hát lássuk csak…

Bonyolítottuk saját dolgunkat azzal, hogy mobilra igényeltük, nem vezetékes telefonra. Ebből adódott a bőség zavara a mobilszolgáltatóknál. De akkor se kerültünk közelebb a megoldáshoz, mikor a különböző árú és feltételű konstrukciókból kiválasztottuk azt az egyet. Az igazi zavar az erőben akkor támadt, amikor ennek az egy szolgáltatónak az információs forrásai egymásnak ellentétes utasításokkal láttak el. Bár ha jobban belegondolok, egy dologban nagy volt az egyetértés: biztos nem náluk kell intézni, mert ilyet ők még nem csináltak. Így aztán nem csak azt volt kihívás megtudni, hogy mi az igénylés menete, hanem azt is, hogy ki a mi emberünk.

Majd 5 héttel később megtörtént a csoda: találtam egy hölgyet, aki azt mondta, hogy meg lehet csinálni! Ott, nála, csak egy aláíró személy kell a részünkről. Elhittem neki. Ezek után persze meglepett, hogy mikor visszalátogattunk az ügyfélszolgálatra kiderült, hogy mégsem. De itt már nem hagytuk annyiban. Egy órás telefonálgatás és keresgélés a számítógépben és voilá! Már majdnem olyan tájékozott lett a hölgy zöld szám ügyben, mint én voltam. Ugyan nagyra értékeltük erőfeszítéseit, de látta, hogy nem nyűgözött le, így hát keresett tovább. Kicsit olyan volt, mint egy B kategóriás krimiben. Nem tudja mit keres, de azt nagyon. És mint ahogy ez a mozivásznon is lenni szokott: megtalálta! Így kapcsolódott be édes hármasunkba a bürokrácia: felsővezetői engedély kell. Nem elég az évek óta fizetett számla, és a tény, hogy nincs egy fikarcnyi tartozásunk se, annak igazolására, hogy megbízható, felelősségteljes, jó gyerekek vagyunk és ránk lehet bízni egy zöld szám mobilos üzemeltetését. No de ez már csak így működik, és ezzel a lendülettel elkönyveltem, hogy a bizonytalanság még korántsem ért véget.

De megtörtént a második csoda is! 2 nappal, ismétlem 2 NAPPAL később telefonált a hölgy, hogy megvan az engedély és a szám is, mehetünk szerződést kötni. Az ügyintézés ezúttal zökkenőmentesen zajlott, kiválasztottuk a zöld számhoz a zöld telefont és visszafelé elmélkedtünk a zöld utak mítoszáról is.

Le kell nyelni a békát?

2010. október 25. hétfő

Igen le kell nyelni, vagy mégsem??? De mit tegyen az ember, ha folyamatosan hitegetik, és kapja a kifogásokat, meg a jó kapcsolat érdekében nem feltétlenül szeretne jogi lépéseket tenni? Ez a része az adott cég személyes problémája, de attól még a probléma, probléma.

Közbeszerzési eljárás, eurós szerződés, és rendeszeresen nem 60, hanem 90-120 napra történő kifizetések. Mi áll a háttérben? Nem gondolom, hogy a nemfizetés problémája. Inkább a sokszoros és túldokumentálás, valamint a trükközés: mikor hogy áll a forint? Húzzák-halasztják a kifizetést, mialatt egy vállalkozás hónapokig hitelezi nem a pár tízezer, vagy százezer forintot, hanem milliókat. Ezt egy mikrovállalkozás, vagy egy kisebb kisvállalkozás hogyan tudja megoldani? Vegyen fel hitelt, de milyen időtávra, hiszen még csak besaccolni sem lehet, hogy mikor jut pénzhez, hiszen hiába a fizetési határidő, az csak egy légypiszok a számlán; senki sem foglalkozik vele.

Ha nem akar az ember jogi útra menni, akkor mi marad? A napi szintű “zaklatás”, aztán csak megunják…

A webkocsma bezzeg hangos

2010. október 24. vasárnap

Kocsmarutinra még kisgyerekkoromban tettem szert: anyai ágon a fél család kocsmáros volt, apai ágon meg a nagyapám vitt oda először a pulthoz, hogy a sör habját leigyam a korsó tetejéről. Később keveset jártam arrafelé, de a szabályokat jól megtanultam.

  1. Ha belépsz, illedelmesen köszönni illik.
  2. Aztán csendben le kell ülni egy félreeső asztalnál, és figyelni, hogy folyik a szó.
  3. Aki már első nap hülye viccekkel akarja magára vonni az összeszokott társaság figyelmét, azt hamar kiutálják, hogy más eshetőségeket most ne is említsünk az esti szürkületből.
  4. Ha eljön a pillanat, lehet fizetni egy kört a közelben ülőknek, és onnan már könnyebb lesz a társalgás.
  5. Hosszú időre nem szabad elmaradni a társaságtól.
  6. Aki jó fiú, azt előbb-utóbb úgyis megkérdezik, hogy “na, mi a pálya?, de hosszú idő kell ahhoz, hogy magunkra tudjuk vonni több asztaltársaság, vagy az egész kocsma figyelmét.

Hogy az internet különálló kis  szobáiban folyó társalgás leginkább a kocsmák világát idézi, már régen nyilvánvalóvá vált. Először akkor, amikor a különböző internetes fórumokon olvasott gyalázkodások miatt éppen Dunának induló, elkeseredett menedzserek önérzetének helyreállításán fáradoztunk. Ha el tudták képzelni, hogy a való világban is vannak olyan kocsmák, ahol real time szidják őket, és hogy oda nem lenne nagy kedvük beülni egy sörre, majdnem nyert ügyünk volt. Lefekvés előtt nem zaklatták magukat fölöslegesen azzal, hogy az online hírportálok cégükről szóló cikkei mögött sorjázó hozzászólásokat olvasgassák.

Ennek tükrében nyilvánvaló, hogy a social media térnyerését ügynökségünknél a webkocsmák kivirágzásaként aposztrofáljuk. Az igazi párbeszéd ma már ezekben az információellátó egységekben folyik, értelemszerűen a pr-esnek otthonosan kell mozognia ezek termeiben is. De semmiképpen sem úgy, hogy nagy arcú piárosként belökjük az ajtót, és már az ajtóból nyomjuk a süket dumát. Ez Chuck Norristól, meg Jack Bauertől sem venné ki jól magát. Ha azt akarjuk, hogy figyeljenek ránk, be kell tartani a szabályokat, amiket gyermekkoromban, az olajos padlós italmérésekben lestem el. Mindegyiket.

Most éppen a Megasztár, meg a TV2

2010. október 18. hétfő

A kocsmapultnál már a digitális időszámítás bevezetése előtt is minden információ összeért. Éppen csak elég időt kellett a közelében időzni, és képben voltunk, mint Cindy Crawford, vagy Naomi Campbell. Miért lenne ez másként éppen mostanság, amikor egy klikkre van tőlünk a nagyvilág, meg az információs gigaspájz, a polcok meg dugig pakolva a legkülönfélébb adatsorokkal.

A “jó lenne, ha a jobb kéz is tudná, mit művel a bal” teóriát ma már persze integrált kommunikációnak hívják. És működik, ha éppen nincs fennforgás.  A presztízsünket védő übertitkos számokat jól el lehet rejteni hátra, és titoktartásra lehet kötelezni minden arra bóklászó rabszolgát. Ám amikor a hirtelen nekibuzdulásban megfeledkezünk a látszólag elszigetelten működő kommunikációs akciók egybetartozásáról, minden féltve rejtegetett titkunk kiderül. Most éppen a Megasztár, meg a TV2 járt így önmagával a vörösiszap-katasztrófára adott – egyébként kifejezetten normális – válasza kapcsán.  A szavazatok számához kötött felajánlásból egy egyszerű matematikai művelettel kiszámítható volt egy olyan adat, amiből a nézettséggel, meg a műsorok elérési mutatóival bűvészkedő értékesítő részleg jó ideje inkább titkot csinált.

Lehet mondani, meg kárvendezni, hogy na, így jártak, nagy arcuk volt, de érdemes kicsit körbenézni minden más szervezet, vállalat kommunikációs szokásrendszerét.

Még egy iszapos poszt – de más szempontból

2010. október 14. csütörtök

Egy kicsit másféle gondolatok jutottak most az eszembe erről az egész ügyről, amelynek (sajnos) egyedüliként sikerült letaszítania idén a bulvár-címlapkirály trónjáról Liptai Claudiát és Stohl Andrást. Nagyon sok kérdés gyűlt össze a fejemben, és bár azt hiszem, ezekre nincs válasz, mégis felteszem őket.

Az utóbbi időben, főképp az árvizeket nézve sok olyan természeti katasztrófa, csapás történt, melyeket az ott élők segítség nélkül nem tudnak megoldani, átvészelni. A vörösiszap katasztrófa után viszont – véleményem szerint – soha nem látott összefogás indult meg Magyarországon. A civil szerveződésektől kezdve a segély- és egyéb szervezetek munkáján át kisebb-nagyobb cégek és multik felajánlásáig, összességében nézve folyamatosan jön a segítség, ami nagyon jó! Még soha nem hallottam ennyi hirdetést, reklámot, ami úgy fejeződött be, hogy és az „xy” árából „n” Ft-ot átutalunk az iszapkatasztrófa áldozatainak. Még soha nem volt ennyi felajánlásról hír, itt most mindenki úgy érzi segíteni kell: pénzzel, ágyneművel, étellel, üzemanyaggal, építőanyaggal, munkaerővel, akármivel. Mindebből két dolog is eszembe jutott.

Annyira kíváncsi lennék, és annyira jó lenne látni, hogy ÖSSZESEN mennyi mindent tud az ország „összedobni”. Nyilván a kisebb magánfelajánlások – melyek ugyanolyan fontosak – nehezen követhetőek, de a nagyobb szállítmányok, főleg a nagyobb cégek felajánlásai, a nemzeti segélyvonalra befutott összegek már mind mérhetőek, listázhatóak. Jó lenne látni, hogy mire vagyunk képesek, ha igazán akarunk, ha összefogunk.

Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy na de mi van most például az árvízkárosultakkal? Vagy az állatmenhelyekkel, rákos gyermekek alapítványával, vagy bármilyen egyéb, szintén nemes célt szolgáló szervezettel? Itt van ez a hihetetlen média-visszhangot generáló esemény, és tényleg nagyon jó, hogy mindenki segíteni akar, de milyen hatással van ez a többi, szintén támogatásra, segítségre szoruló ügyre? Nagyon sok vállalat, multi használja ki most ezt a lehetőséget, hogy együttérzésük és jószándékuk mellett éljenek az ebből adódó pr-lehetőségekkel is, most vagy soha. De az ő pénztárcájuk is véges. Akárcsak az embereké – biztos sokan gondolják úgy, hogy most inkább ide adják azt a kis pénzt, amit erre a célra fordítanak, és nem máshova. Milyen mértékben csökkent most a támogatási hajlandóság az egyéb szervezeteket nézve? Kíváncsi lennék egy ilyen kimutatásra is. Ki meri most ezekben a hetekben meglépni azt, hogy nem ezt a célt támogatja, és éppen ezért a hír elveszik az iszap-hírek tengerében? Mi van azokkal az adományokkal, melyek a túlzó jószándék következtében már felhasználhatatlan mértékben felhalmozódtak? Tudom, hogy szinte nincs olyan adomány, amiből most túl sok lehetne nekik, de mi van ha mégis? Ezeket eljuttatják más rászorulóknak?  Sajnos van egy olyan érzésem, hogy amennyire „jól jön egy botrány” a sajtónak, van egy szint, amíg ez tényleg eléri azt a hatást, hogy ömlenek az adományok, és van egy szint, amit ha átlép, már nem kívánt mellékhatásai is vannak: túl kézenfekvővé teszi ezt a megoldást, ami másokat szoríthat, de talán csak ideiglenesen háttérbe.

És végül mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy minden visszaálljon a megszokott támogatási menetrendbe – már ha van ilyen? Remélem, nem egy újabb katasztrófának kell mindehhez bekövetkeznie…

Zöldnek lenni megéri!

2010. október 13. szerda

Új szemszögből közelíti a környezettudatos gondolkodás népszerűsítését az “Zöldnek lenni megéri” kampány. A felelős gondolkodás és környezetvédelmi kérdések mellett a környezettudatosan viselkedők anyagi hasznára helyezi a hangsúlyt.

A Medián nemrégiben készített felmérései alapján ugyanis a megkérdezettek döntő többsége úgy gondolja, hogy a környezettudatos életmód többletköltségekkel jár.
Ennek a tévhitnek az eloszlatását tűzte ki céljául a “Zöldnek lenni megéri” kampány. A fiatal korosztályt megszólító program három nagyvárosban: Pécsen, Szegeden és Debrecenben kerül megrendezésre. A rendezvények mellett az online média és a közösségi oldalak is bevetésre kerülnek a cél érdekében. A www.zoldneklennimegeri.hu oldal pedig az életterünkben előforduló olyan lehetőségeket mutatja be, melyek odafigyeléssel a környezet védelme mellett pénzt is spórolnak nekünk.

Lúgos, iszapos rettenet

2010. október 10. vasárnap

Elkerülhetetlen a „téma”. Mindannyian hallottuk, láttuk azt a katasztrófát, ami a napokban Ajka mellett bekövetkezett. Pillanat alatt évtizedek munkája, egész életek tűntek el úgy, hogy a lúg és a nehézfémek okozta „pillanat” ki tudja mennyi ideig tart.
Hány és hány helyen van még az országban olyan terület, ahol hasonló bekövetkezhet? Hány és hány helyen van még az országban olyan vállalat, amelyik vélhetően teljesen, de kommunikációs, tájékoztatási szempontból teljesen felkészületlen ilyen helyzetekben? Amelyik az érthető okkeresés ellenére napokig képtelen a megnyilatkozásra, a legelemibb információk közlésére. Ha volt is krízistervük, tartalmazta-e egyáltalán a tájékoztatás szükségességét?
Lehetséges perek kimenetelét, akut eljárásokat természetesen minden elhangzott szó, nyilatkozat befolyásolhat. Bárminemű felelősség elismerésén, vagy éppen elhessegetésén kívül számtalan olyan kifejezés és tett hiányzott (és hiányzik még most is), ami elengedhetetlen. A közvetlen és a közvetett áldozatok felé egyaránt. A károsultak mellett mit mondanak annak a több ezer munkavállalónak, akik ugyanúgy rettegve figyelik a híradásokat? Mondanak-e bármit is? Van-e, aki ezt tegye? Hiszen a tulajdonos-vezérigazgató kamerák előtti megnyilatkozásából kitűnt, ő erre a feladatra alkalmatlan. Kivételesen talán a kormányzati kommunikáció volt most kellően határozott, még ha a környezetvédelem felelős államtitkára újabb – tőle megszokott – ámokfutásával is kezdődött. Nem tudni, mi vezérli: a figyelem megragadása nagy-nagy (és igen veszélyes) szavakkal, vagy egyszerűen tényleg csak az érzések embere ő. Ám a gyorsan és időben tett ígéretek kellően biztosítottak, eddig olyanok részéről hangoztak el, akik a nem teljesülés esetén meneszthetők…
Ami viszont biztosan marad egy jó ideig, az a bizonytalanság és a szennyezett iszap.