Egy kicsit másféle gondolatok jutottak most az eszembe erről az egész ügyről, amelynek (sajnos) egyedüliként sikerült letaszítania idén a bulvár-címlapkirály trónjáról Liptai Claudiát és Stohl Andrást. Nagyon sok kérdés gyűlt össze a fejemben, és bár azt hiszem, ezekre nincs válasz, mégis felteszem őket.
Az utóbbi időben, főképp az árvizeket nézve sok olyan természeti katasztrófa, csapás történt, melyeket az ott élők segítség nélkül nem tudnak megoldani, átvészelni. A vörösiszap katasztrófa után viszont – véleményem szerint – soha nem látott összefogás indult meg Magyarországon. A civil szerveződésektől kezdve a segély- és egyéb szervezetek munkáján át kisebb-nagyobb cégek és multik felajánlásáig, összességében nézve folyamatosan jön a segítség, ami nagyon jó! Még soha nem hallottam ennyi hirdetést, reklámot, ami úgy fejeződött be, hogy és az „xy” árából „n” Ft-ot átutalunk az iszapkatasztrófa áldozatainak. Még soha nem volt ennyi felajánlásról hír, itt most mindenki úgy érzi segíteni kell: pénzzel, ágyneművel, étellel, üzemanyaggal, építőanyaggal, munkaerővel, akármivel. Mindebből két dolog is eszembe jutott.
Annyira kíváncsi lennék, és annyira jó lenne látni, hogy ÖSSZESEN mennyi mindent tud az ország „összedobni”. Nyilván a kisebb magánfelajánlások – melyek ugyanolyan fontosak – nehezen követhetőek, de a nagyobb szállítmányok, főleg a nagyobb cégek felajánlásai, a nemzeti segélyvonalra befutott összegek már mind mérhetőek, listázhatóak. Jó lenne látni, hogy mire vagyunk képesek, ha igazán akarunk, ha összefogunk.
Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy na de mi van most például az árvízkárosultakkal? Vagy az állatmenhelyekkel, rákos gyermekek alapítványával, vagy bármilyen egyéb, szintén nemes célt szolgáló szervezettel? Itt van ez a hihetetlen média-visszhangot generáló esemény, és tényleg nagyon jó, hogy mindenki segíteni akar, de milyen hatással van ez a többi, szintén támogatásra, segítségre szoruló ügyre? Nagyon sok vállalat, multi használja ki most ezt a lehetőséget, hogy együttérzésük és jószándékuk mellett éljenek az ebből adódó pr-lehetőségekkel is, most vagy soha. De az ő pénztárcájuk is véges. Akárcsak az embereké – biztos sokan gondolják úgy, hogy most inkább ide adják azt a kis pénzt, amit erre a célra fordítanak, és nem máshova. Milyen mértékben csökkent most a támogatási hajlandóság az egyéb szervezeteket nézve? Kíváncsi lennék egy ilyen kimutatásra is. Ki meri most ezekben a hetekben meglépni azt, hogy nem ezt a célt támogatja, és éppen ezért a hír elveszik az iszap-hírek tengerében? Mi van azokkal az adományokkal, melyek a túlzó jószándék következtében már felhasználhatatlan mértékben felhalmozódtak? Tudom, hogy szinte nincs olyan adomány, amiből most túl sok lehetne nekik, de mi van ha mégis? Ezeket eljuttatják más rászorulóknak? Sajnos van egy olyan érzésem, hogy amennyire „jól jön egy botrány” a sajtónak, van egy szint, amíg ez tényleg eléri azt a hatást, hogy ömlenek az adományok, és van egy szint, amit ha átlép, már nem kívánt mellékhatásai is vannak: túl kézenfekvővé teszi ezt a megoldást, ami másokat szoríthat, de talán csak ideiglenesen háttérbe.
És végül mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy minden visszaálljon a megszokott támogatási menetrendbe – már ha van ilyen? Remélem, nem egy újabb katasztrófának kell mindehhez bekövetkeznie…
