2010. november havi archívum

Jimmy megvidámít

2010. november 30. kedd

Na kérem szépen, haladunk egyre lejjebb, csak így tovább.

Ma reggel a Mokka stúdiójában különleges vendég járt. Mondjuk soha nem nézem a műsort, nem tudom milyen az átlag vendégek és az interjúk színvonala, de valami azt súgja, hogy ez negatív csúcs. Ez a videó egyszerre vicces és szomorú.

Naponta látja Jimmy szellemét – video

Egy láthatóan zavarodott, össze-vissza motyogó, bolond nőt összekanalaznak az utcáról, mert azt állítja, vagy azt mondták neki, hogy állítsa, meg szokott neki jelenni a Jimmy. Aztán kiderül, hogy annyira nem is, mert a testvérének jelent meg egyszer, ő meg érzi, hogy vele van, hogy jön. Megvidámítja. Mutat fotót a megjelent Jimmyről, naná hogy a vacsorám után a tányéron maradt mustárfoltban is jobban kivehetők Jimmy vonásai, mint a kivetített fotón.

A riporter pedig halál komolyan, mintha valami professzort interjúvolna, teszi fel a hülyébbnél hülyébb, szerencsétlen kérdéseit, amiért inkább pofon, mint respekt jár. Kedvenc részem:

-          Riporter: „Mivel magyarázza ezt a különös kötődést, hogy önnek naponta megjelenik Jimmy, vagy érzi, hogy ott van az Ön közelében?”

-          Riportalanynak látszó tárgy: „Nem tudom.

-          * kínos csönd*

-          Riporter: „Milyen így az élete?”

-          Riportalanynak látszó tárgy: „Jó, szuper. Megvidámít. Jó.”

-          * kínos csönd*

Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy hány ügyfelünkkel és hírünkkel próbálunk az évek során bejutni ezekbe a reggeli műsorokba, sokszor sikertelenül. De a nem normális buggyant nő simán több percet kap. Hihetetlen, de hát ha ez az irány, akkor jó pr ügynökségként haladnunk kell a korral.

Irónia alert.

Holnaptól el is kezdjük felkészíteni az ügyfeleink cégvezetőit, nyilatkozóit. Az egyik majd elmeséli, hogy a sátán hangját szokta hallani naponta többször, és az ő utasításai mentén irányítja a céget. Egy másikat pedig földönkívüliek raboltak el, termékenyítettek meg, és azóta vadházasságban él egy lámpabúrával, de lesz majd olyan is, aki élő adásban fog lárvákat enni és vért inni, vagy fogadásból szilikonmelleket operáltatni magának.

Ügynökségünk segíti majd edzeni a nyilatkozó készségüket is, Szalacsi Sándor tréning videójának elemzésével. Szolgáltatásaink között opcionálisan választható elemek a pisztolytáska, a transzvesztita törpe szerető és a villantás, de amennyiben ügyfelünk igényli, leforgatunk és véletlenül kiszivárogtatunk homevideo részleteket is. Akció, a „gonosz ikertestvér” szolgáltatást megrendelő ügyfeleinknek díjmentesen bővítjük a vonatkozó Q&A-ket a „sunáznám”, a „maga valótlant hazudik”, és a „mér, te hogy nézel ki?” fordulatokkal.

Garantált a siker…

Heti kínzó kérdésünk #2

2010. november 26. péntek

Heti kínzó kérdésünk: Vajon a korrupció és az intelligencia szükségszerűen kéz a kézben járnak? Ennek kapcsán egy érdekfeszítő sztori dereng fel a múlt ködéből. A háttér nem olyan érdekes: egy állami cég megint kifizetett néhány pajtásnak néhány milliót.

Az aktuális CSI Miami/LA/NY/STB részeket megszégyenítő részletességű rekonstrukció következik. Az állami megrendelések retorikájában nem jártas nézőink kedvéért dőlt betűvel fordítottuk az elhangzó beszélgetést.

- Jó napot kívánok, a határidő miatt hívom.
- Te, tudod, amiről beszéltünk. Kőne pénz.

- Á, üdvözlöm. A kutatással kapcsolatban, igaz?
- Jóvan bazmeg. Aztá’ mennyi?

- Így igaz. Nos, a szerződésünk szerint ma van a kutatás leadási határideje.
- Ö. Izé. Várjámmá. Láttam egy ikszötös béemvét, használt. Ilyen bőrülés van benne. Asszonynak kőne. Ötmilliónyócszáz.

- Ó, köszönöm, hogy emlékeztetett. Minden rendben? Nincs szükségük határidőmódosításra?
- Öt guriga? Ingyen van, bazmeg. Akkor? Adjak?

- Természetesen nincs, épp azért keresem, mert elküldeném a kész anyagot jóváhagyásra.
- Kőne.

- Nagyon kedves, köszönöm. Az e-mail cím megvan, ugye?
- Figyelj, külgyél már egy ilyen kutatásos miatökömet. Hosszú legyen, sok szó legyen benne. Utólag lepapírozzuk, és kapsz érte pénztet.

- Elnézést, azt hiszem, az autómban maradt a jegyzetfüzetem. Lediktálná, kérem?
- Emesenen toljam át, vagy hogy?

- Hogyne kérem. A vezerigazgato@fkf.hu címre várom.
- Francokat. A seggfej@citromail.hu-ra nyomassad.

- Máris küldöm, kérem. Szép napot kívánok Önnek.
- Jóvan gecci várjál, keresek valami szart.

- Margitka kérem? Lenne olyan kedves átküldeni a szakértő kollégák által készített tanulmányt letisztázott, vezetői összefoglalóval ellátott, végleges, pdf-be konvertált változatban?
- Ööö, baszki. Mit is, mit is… Á, mindentudás egyeteme. Háezek mindent tudnak. Fasza. Mi van itt, aszongya… Ööö… Ezeket nem is értem bazmeg. Á! Palánkai Tibor professzor tanulmánya. Höhöhöhö. Ilyetszól Palánkai. Ezt most jól általbaszom a palánkon. Höhöhöhö. Na, hogy is volt a pécés tanfolyamon… Kontrolcé kontrolvé. Ezaz király. Küldés levélben, ja. Oké. Jóvan.

——————fin—————–

(Szomorú, mélabús magyar valóság.)
(Az anyátok p******t.)

Az elveszett macska és a grafikus

2010. november 22. hétfő

Ha valaki azt hiszi, hogy nem kedvelem a grafikusokat, téved. Sok szép közös élményünk van az elmúlt 20 évből. Ami itt olvasható, abból az derül ki, hogy bizony másoknak is:

http://babarum.tumblr.com/post/1495080829/miert-ne-kerj-szivesseget-egy-grafikustol

Magánvélemény

2010. november 21. vasárnap

Volt szerencsém tegnap pár perc erejéig belepillantani a Való Világ 4 első adásába. A magyarázkodást, hogy miért, most kihagynám, ugornék a lényegre :)
Legnagyobb megdöbbenésemre egyszer csak betáncol a képernyőre Stohl András. Vigyorog, énekel, bolondozik, viccelődik. Műsorvezető társa vele együtt viccelődik. “Hihi, haha, jaj de vicces vagy Buci”. És a “Rossz vagyok, de használható” című dal dallamára énekel. “Ejnye Bucika, de ugye több ilyen rosszaságot nem csinálsz?” MINTHA SEMMI SEM TÖRTÉNT VOLNA B..MEG.

emlékeztetőül...

Gyomorforgató hányinger környékezett, ahogy álszent módon poénkodik a képernyőn, és a magyar bulvár krémjével bájcseveg, de ha jól emlékszem a “Haló villalakók!” felkiáltásánál szakadt el nálam végleg a cérna.
Valami itt nem oké, valami nagyon félrement. Oké, sosem voltak illúzióim, hogy a tévéből kellene megtudnunk, hogy mi a helyes értékrend. De az a baj, hogy nem az a való világ, ami ott bent kezdődik most a villában, hanem az a való világ, amiben egy drogosan és részegen balesetet okozó ember látszólag következmények nélkül bohóckodhat a képernyőn. Az a baj, hogy ez a valóság, és ezzel gyakorlatilag egy komplett generáció számára sikerül most megmutatnia, hogy no para gyerekek, nem kell aggódni, a valóságban nincs olyan, hogy felelősség, következmény vagy lelkiismeret.
És nem csak az a kérdés, hogy milyen csatorna az, amelyik ezt kitalálja és lezsírozza, hanem hogy milyen az az ember, aki ezt széles vigyorral felvállalja??? Ahelyett, hogy csendben lenne és háttérbe vonulna, ő egyszer csak előszambázik a képernyőn és pofán vágja a nézőket. Konkrétan leszarja, hogy hány ellen-kampány indult meg ellene, hogy hányan ítélik el, hogy mit gondolnak róla. Mondjuk én előtte sem szerettem, lehet, hogy ezért is fogalmazódtak bennem meg ilyen erős indulatok :)
Persze tudom, kell a balhé meg a botrány, és ha így nézzük, én is erről írok most. (De hozzáteszem csak a megdöbbenés miatt néztem az elejét, elkapcsoltam és nem is fogom nézni.) Véleményem szerint az RTL Klub ennél mélyebbre még nem süllyedt a nézettségért…

Heti kínzó kérdésünk

2010. november 18. csütörtök

Érdekes, de rövid az aktuális kínzó kérdés. Vajon mire gondolhatott Alföldi Róbert, amikor a nemzet színházának igazgatójaként engedélyezte, hogy a román nagykövet és vendégei ünnepélyes állófogadás keretében jöjjenek össze a román nemzeti ünnep alkalmával?

Reality check:

1. Azon az ünnepen, ahol tkp. Nagy-Románia megalakulását, Erdély Romániához csatolását ünneplik.

2. Az a nép, akikkel a magyaroknak nem mindig volt boldogan felhőtlen viszonya.

3. Azon a Magyarországon, ahol a hazaáruló egy sima kötőszó, a Nagy-Magyarország matrica meg gyakoribb, mint a CASCO-ból kirakott CSAO annak idején.

4. Abban a politikai helyzetben, ahol minimum két párt “monnyonle”-jellegű hőbörgéssel áll elő tizedennyire  jelentős ügyek miatt is.

Bónuszként idézzük a dícséretes higgadtsággal megfogalmazott Fidesz-közleményt, ami tökéletesen jól fedi a helyzetet.

“Ha azt feltételezzük, hogy az igazgatót a legjobb szándék vezette abban, hogy a >>két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz<<, azt akkor sem tudjuk elfogadni, hogy az igazgató nem érzi az ügy és a körülötte kialakult botrány súlyát.”

Bónusz kínzó kérdés: vajon a világ nem érti a művészeket, vagy a művészek nem értik a világot?

Haladunk egy tökéletes világ felé

2010. november 15. hétfő

Ajánlom az alábbi linket azoknak, akik aggódnak az emberiség sorsáért. Nem éppen polkorrekt hirdetések azokból vad és gonosz időkből, amikor még minden romlott volt, amikor sikk volt verni az asszony, és amikor még minden orvos Camelt szívott.

http://owni.eu/2010/11/08/top-48-ads-that-would-never-be-allowed-today/

Nyomdai matematika és a természet

2010. november 15. hétfő

Most érkezett egy nyomdai ajánlkozás, honlapukon pedig a „szokásos”, ismert A-s, B-s papír mérettáblák. Alatta meg egy video egy kis magyarázattal: „…a papírméretek (pl.: A/4-es 201 x 294 mm) szintén Fibonacci-számok”. Na és tényleg, mi az összefüggés?

Ugyanúgy ahogy más Fibonacci-számok életünk más-más területeire is „leképezhetőek”. Minek is például: Bartók zenéjében az ütemek hossza, a virágszirmok száma gyakran Fibonacci-szám, ahogy a málna, vagy a napraforgó szemei, a kaktusz tüskéi, vagy az ananász, fenyőtoboz pikkelyei. De a növények szárain lévő levelek előfordulása is számolható velük…

Szóval eddig sima nyomdai árkérés konkrét paraméterek szerint, pedig számok, érdekesek és szép a video.

Hová tűnt az olvasótábor?

2010. november 10. szerda

Nem szeretnék hosszas értekezésbe bonyolódni, hogy mi az oka a nyomtatott lapok tartós visszaesésének. A válság, az online médiumok térnyerése, az átalakuló politikai, gazdasági erővonalak? A Magyar Terjesztésellenőrzők Szövetségének legfrissebb 2010 3. negyedéves adatai mindenestre jó apropót nyújtanak arra, hogy megnézzük, 2008 óta hogyan változtak a számok.

Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemezgettünk pár jelentősebb orgánum 2008-as és 2010-es adatai között.

Kiadvány címe Értékesített példányszám
2008.                    II. félév 2010.                   III. negyedév
168 Óra 28 159 21 561
Adó 20 832 14 780
Adókódex 21 643 11 673
Figyelő 14 364 13 020
Heti Válasz 21 230 18 353
HVG 86 778 69 244
Magyar Demokrata 20 910 17 671
Magyar Nemzet 56 212 48 753
Népszabadság 104 400 72 408
Népszava 21 747 18 548
Szabad Föld 111 305 96 651
Világgazdaság 12 375 10 012
Békés Megyei Hírlap 28 215 21 990
Fejér Megyei Hírlap 41 923 36 989
Kisalföld 74 880 69 653
Petőfi Népe 35 278 25 526
Somogyi Hírlap 31 976 24 308
Tolnai Népújság 19 005 14 866
Új Dunántúli Napló 45 719 31 406
Best 150 875 122 059
Blikk 225 583 191 158
Hot! 95 037 94 164
Kiskegyed 202 789 201 802
Nők Lapja 268 937 238 479
Playboy 32 510 20 046
Readers Digest 127 892 92 300
Story 278 104 247 249
Nos?

Flashmobláz

2010. november 8. hétfő

Új betegség terjeng az önkifejezésre vágyók között. Tünetei között szerepel, hogy véletlenül mindig akkor van náluk egy esernyő, vagy egy kispárna, vagy egy szappanbuborék fújó, mikor a többi járókelő kinyitja az esernyőjét pedig nem is esik, elkezdi egymást gyepálni párnával a nyílt utcán, vagy veszett buborékfújogatásba kezd, annak ellenére, hogy életkora nem indokolja az ilyen jellegű viselkedést. A diagnózis: Flashmobláz.

„A flashmob, azaz villámcsődület, célja a közös véleménynyilvánítás. Meghökkentő, figyelemfelkeltő megjelenés útján, ugyanakkor hagyományos értelemben vett szervező
előzetes pontos szervezése nélkül, a résztvevők gyors információcseréjét követően jön létre. Nincsenek felszólalók, programok, és jellegénél fogva nincs napirendje sem. További ismérve, hogy rövid általában csak percekig tart.” – tudtam meg nemrég egy hivatalos közegtől.

A definícióból az következik, hogy élete során mindenki megtanulja azt az egy bizonyos táncot, folyamatosan gyakorolja és bárhol, bármikor be tud kapcsolódni, ha a körülötte lévők táncra perdülnek.
Hogy mindig mindenkinél ott AZ újság, amit pont akkor vesz a kezébe és kezd el olvasni, amikor a környéken tartózkodó másik 15 ember is.
És hogy mindenki ugyanabban az idegrendszeri betegségben szenved és ennek hatására éppen akkor dermed le és válik mozdulatlanná, vagy keresztezi a lábát, mint a vele egy helyiségben tartózkodó másik 12, 24, 57 vagy 101 ember.

Micsoda véletlen, ezt az egybeesést! – gondoljuk úgy az első 20 másodpercben, amíg felfogjuk, hogy mi is történik körülöttünk. Számunkra váratlan dolognak leszünk részesei, amiről látszólag mindenki, ugyanakkor senki se tud. Aztán persze kezd gyanús lenni. Hogyhogy mindenki ismeri a lépéseket? Miért van mindenkinél esernyő, mikor a Horváth Szilárd meg a Pataki Zita nem mondta, hogy esni fog? Miért veszi el az anyuka a szappanbuborék fújót a kislányától? Aztán hirtelen minden világossá válik! Ezek DIREKT csinálják ezt! Ez meg van szervezve! Szó sincs véletlenről. De nekem miért nem szólt senki?

Amint túltesszük magunkat a csalódáson és leküzdjük színlelt közönyünket a történtek iránt, akkor elkezdünk figyelni, és jó esetben fényt deríthetünk a mondanivalóra is. Mert ugye a babonán kívül más is motiválhat egy kisebb tömeget abban, hogy verőfényes napsütésben is magánál tartsa az esernyőjét!? Biztosan, hiszen Pesten bejött. Nem esett.

De tekintsünk picit a kulisszák mögé. Azt tudjuk milyen mit sem sejtő szemlélődőnek lenni, de nézzük meg szervezői szemmel is a flashmobot:

  • kell szervező, meg rendező – akik persze a definíció szerint nem léteznek,
  • kell egy napirend – ami szintén „nincs”,
  • kell a vélemény, amit ki akarunk nyilvánítani – ez nem árt, ha van
  • és kell egy meghökkentő körítés – a siker záloga!

Utána már csak

  • helyszínt – forgalmas legyen,
  • időpontot – sokan legyen akkor és ott,
  • szereplőket – valakinek csinálnia is kell valamit,
  • kellékeket – nem árt, ha van mit osztogatni/kiállítani/felhúzni/megmutatni…
  • beépített embereket – valakinek el kell kezdenie „meghökkenni”

kell biztosítani és már nincs is más dolgunk, mint imádkozni a kedvező időjárásért, és hogy a sajtó is pontosan érkezzen. Valami kimaradt a listából? Mondd meg Te, hogy mivel dobnál fel egy flashmobot!