Közbeszerzés és a józan ész

Nem először – de tartok tőle, hogy nem is utoljára – szembesültem azzal, milyen viszonyban vannak egymással a közbeszereztetett kommunikációs feladatok a konkrét téma, helyzet igényelte teendőkkel. Sajnos semmilyenben.
Illetve egy rózsaszín babaszoba nyálas látszatáig mindenképp összecsengnek, mert persze, van benne sajtótájékoztató meg közlemény és médiafigyelés/elemzés. Meg darabra elkészítendő fotószám és kis túlzással kilóra még szórólap is, ja és persze a nélkülözhetetlen, uniós projektjeinket és hazánkat is szép kékké varázsoló D, C, stb. tábla. Kész a főzet, minden tökéletes, a tájékoztatás adott, az Unió és a beszámolókat lepecsételő hivatalnokok meg örvendeznek a mondjuk 527 napig és két éjszakáig tartó nyilvánosságot biztosító munka sikerén.
Ha a fától nem akarom látni az erdőt, akkor én is örülök: teljesültek a feladatok, elvégeztük, amit ránk bízott a sokoldalas szerződés követelményeit, hónapok múltán majd komoly árfolyamveszteséggel pénzhez is jutunk, hállllelllllúúúúújjjjjjja.
De sokszor sajnos az igazi és szükséges, akár csak józan paraszti ésszel is összerakható, valódi nyilvánosságot, megértést és támogatást is hozó kommunikációt alkalmazni nem lehet: nem arra szóltak fiókokból összerakott mozaikelemek.
Pedig jó lenne és bár van mikor olcsóbb, meg van mikor drágább – de egy biztos: jobb lehetne.

zz

Címkék: , ,

7 hozzászólás “Közbeszerzés és a józan ész” bejegyzésre

  1. fg szerint:

    Az ilyen ésszerűtlenségekre nyilván az a hivatalos válasz, hogy a közpénzekből megvalósuló projektek odaítélésekor valami egzakt alapokon nyugvó összehasonlítást kell a pályázók között megteremteni, és ezért vannak a szigorú bírálati sorvezetők. Mondjuk, innen már csak egy lépés a “minél olcsóbb, annál inkább az kell” állapot, amiben azért nem mindig van köszönet, és a másik irányba ugyancsak egyetlen lépés, hogy a sok mérhető tétel között ott legyen egyetlen szubjektív elem a megfelelő súlyszámmal, hogy a “megfelelő pályázó” legyen a befutó. És ezzel körbe is értünk:kicsi országban ez egy ilyen kicsike kör. Sokkal jobb lenne egy gyanakvásmentes régióban szervezni tervezni, vagy véghezvinni mindezt. A hatékonyságot és a hozzáértést helyezve minden más szempont elé.

  2. Németh Krisztina szerint:

    Ez csak álom a mi kicsiny országunkban! Semmi más nem dominál, csak az érdek!

  3. fg szerint:

    Talán Dobai Péternél olvastam, hogy a legszebb álmok szépsége éppen abban rejlik, hogy soha nem valósulnak meg. :-)

  4. [...] A visszajelzés arra is hasznos, hogy a beszerzők/közbeszerzési szakértők szempontjait megismerhessék és megérthessék a beszállítók, talán így elkerülhetőek az ilyen és ehhez hasonló cikkek. [...]

  5. zz szerint:

    Már érdemes volt:-)

  6. Szakszerű közbeszerzés figyelési szolgáltatások. Erőfeszítés nélküli keresés. Napi e-mail értesítések a közbeszerzésekkel, a kiválasztott témakörből.

  7. Beszerzesi.Info szerint:

    Kis kitekintés:
    a forrásszerző pályázatokon az alapvető cél mellett különböző “járulékos” feladatok is elszámolhatók, tehát pl. egy ipari épület felépítése mellett elszámolható a tervezés, alkalmasint a pályázat-mendzsment költsége, és többek között a PR-marketing költség is. A feltételek teljesülése esetén azonban ezekre a részekre is közbeszerzést kell lefolytatni. Ilyen előzmények után születik meg az igény.

Itt lehet hozzászólni !