‘figyelemgazdaság’ címkével ellátott bejegyzések

“Scambaiting” – hogyan vágjunk vissza az internetes csalóknak

2010. július 8. csütörtök

Korábban szó volt már a blogon arról, mennyire veszélyes tud lenni ma már az internet, amennyiben gondolkodás nélkül használjuk. Az elmúlt évtizedekben az új kommunikációs formák megjelenése sajnos a csalóknak és a bűnözésnek is új utakat, lehetőséget jelentetett. Emlékszem, mikor nagymamám is „átállt” az elektronikus levelezésre, és megkapta élete első spam-jét, nem volt egyszerű elmagyarázni neki, hogy honnan tudják a címét, és hogy az a levél nem személy szerint neki szól, ne törődjön vele :)

A tapasztalatlanabbak azonban még mindig besétálnak olyan csapdákba, mint például az ún. nigériai 419 levelek. Ez a jelenség már-már letűnőben van, de a mai napig akadnak, akik a pénzvadászok áldozataivá válna. Bizonyára mindannyian kaptunk már olyan szívhez szóló levelet, melyet egy szerencsétlen haldokló/özvegy/tragikus sorsú ismeretlen külföldi írt személyesen csak nekünk, értesítve minket arról a hihetetlen mértékű vagyonról, melyre szert tehetünk, HA…

A folytatást nem is írom le.

Vannak a világon azonban olyan leleményes „vadászok”, akik az ilyen csalók csapdába ejtését tűzték ki célul, és ezt a tevékenységüket sikeresen űzik is, sokak szórakoztatására, és a tanmesékből is ismert morál helyreállítására (a gonosz elnyeri méltó büntetését).

Sok ilyen oldal van a neten, ahol ezeket a sztorikat gyűjtik, egyik kedvencem a www.419eater.com, itt jó pár órát el lehet tölteni a levelezések olvasgatásával, nem egy esetben kiabáltam olvasás közben, hogy ezt nem hiszem eeeeeeeel :D

Na de hogyan is történik ez a „scambaiting”?

A vadászok lesben állnak, és várják, hogy mikor érkezik be hozzájuk egy haldokló milliomos levele, aki például, hogy jóvá tegye hibáit az életben, még halála előtt gyorsan szét akarja osztani vagyonát vadidegeneknek, hát persze.

Az ilyen megkeresésekre udvarias levélben válaszolnak, magukat gazdag cégvezetőnek beállítva, és véletlenül elejtik azt az információt, hogy sajnos most nem érnek rá ezzel foglalkozni, mert minden idejüket leköti egy másik projekt, amiben például embereket keresnek ilyen és ilyen munkára, amiért x (x=nagyon sok pénz) összeget fizetnek.

És ezzel a csalit kivetették, a csaló szépen belesétál saját csapdájába, a szerepek megfordulnak, a szivató átveszi az irányítást. A sok pénz reményében ugyanis kiderül a haldokló milliomosról, hogy pont olyan képességei vannak, mint amit a levélben keresnek, így ő maga akkor most jelentkezik is a munkára, amit persze fillérekért valakivel elvégeztet, és besöpri érte a zsetont, legalábbis ő így gondolja. Arról ne is beszéljünk, hogy csodával határos módon a csaló halálos betegsége is elmúlik. A levelezések beindulnak, és a csalóvadász egyre több mindenre veszi rá a kapzsi egyént, aki előbb-utóbb vagy magától rájön, hogy bizony egy orbitális szivatás áldozata lett, de a gyengébb képességűek az elképesztő, legabszurdabb kéréseket is teljesítik.

Volt olyan lúzer, akinek a szivató egy kamu grafológiai kutatási intézet nevében ígért fizetséget, és kézírással lemásoltatta a komplett Harry Potter könyvet (scannelt képekkel:))! Nem egy esetben csinál hülyét belőlük oly módon, hogy szintén pénz reményében elküldeti velük saját fotójukat, amin egy előre megbeszélt feliratot tartanak, és a felirat általában egy szójáték, amitől még viccesebb a dolog. Vagy különböző ígéretek fejében a testükre tetováltat egy emblémát, amin például az áll, hogy “levadászva XY által”, de még ezt is meg tudja magyarázni nekik, hogy valami mást jelent, és a csaló van, hogy még ilyenkor se fog gyanút. De a kedvencem az az idióta, akivel hónapokon át levelezett egy ilyen csalóvadász, és ezalatt az idő alatt a következő dolgokra vette rá: készíttetett egy fából faragott életnagyságú fejszobrot, amit postán meg is küldött a csaló, íratott vele egy több mint húsz soros kézzel írt bocsánatkérő levelet (scannelt képpel:)), felfestetett egy könyvborítót egy nagyobb falfelületre, leforgattatott egy Monty Python jelenetet helyi színészekkel (videoval!), és a végén már különböző állítólagos rendőrségi nyomozásokba keverte őt az ügyletekkel kapcsolatban. A csalóvadász mindeközben vagy hat különböző személy nevében levelezett már a csalóval (a szállítmányozó cég munkatársától kezdve a nyomozóig), nem egyszer olyan álneveket használva, mint a Monty Python tagjai, de még így sem állt össze a kép a pénzéhes csalónak :) /ez a sztori pl. itt olvasható végig, hatalmas :) /

Az ilyen levelezéseket publikáló oldalakon mindig felhívják a figyelmünket, hogy egy percig se jusson eszünkbe megsajnálni a csapdába csalt embereket! Ezek gátlástalan, erkölcstelen csalók, akik gondolkodás nélkül taposnak át mindenkin a pénz megszerzése érdekében, és azzal, hogy szívatják őket, egyrészt lefoglalják őket és talán addig sem tesznek kárt más pénztárcájában, másrészt pedig felhívják a figyelmüket arra, hogy nem végezhetik büntetlenül mások kihasználását. Így talán kétszer is meggondolják, mikor át akarnak valakit vágni, hogy nem őket vágják-e át közben.

„Celeb vagyok, busszal járok!”

2010. május 30. vasárnap

A kutatók szerint a magyarországi cégvezetők jelentősen alulbecsülik a megtépázott, de még menthető vállalati hírnév helyreállíthatóságának idejét. (Nyilván a költségeit is.) Míg a nemzetközi mutatók alapján egy-egy ilyen mentőakció tényleges időtartama átlagosan 3 és fél esztendő, idehaza ezt 1 évre taksálják a menedzserek. Ennek tükrében érthető, hogy a Magyar PR Szövetség elnöke miért fogalmazott radikálisan a hírnévmenedzsment témakörében szervezett tavaszi konferencián.

„A vállalkozások legértékesebb vagyontárgya ma gazdátlan: a kutya sem vigyáz rá. Kutyás, fegyveres őrök őrzik, védik az épületeket, a gépeket, az irodákat, de a legfontosabbra senki nem vigyáz. Holott ez ma már a cégérték 85%-át teszi ki” – emelte ki Szeles Péter, aki a pr-szakma illetékességének határait is a korábbiaknál szemléletesebben rajzolta meg: A public relations kockázatmenedzsment + kommunikáció.”

A legnagyobb könyvvizsgáló cégek adatai szerint a vállalatok immateriális vagyona 2006 óta (és azóta folyamatosan növekvő arányban) már egyértelműen  meghaladja a materiális vagyon értékét. Ennek fényében izgalmas igazán, hogy melyiket őrzik, és ha mindkettőt, akkor melyiket hogyan és mennyiért? Ezideig csak az igazán profik tudták száműzni a maradványelvet a pr-munka tervezéséből, de ami még inkább jellemző rájuk, amiről felismerhetők, hogy nem pótolni akarják a kommunikációval azt, ami hiányzik a mindennapi munkából, hanem „csak” felerősíteni azt, ami benne van, amit a pr-szakértők időben történő bevonásával, belepakolnak folyamatosan.

Május végén arra kérte a BKV a sofőröket, hogy ugyan mondják már meg, melyikük lát a megállóban nap nap után valaki hírességet, akit aztán megdumálhatnak (értsd: megfizethetnek) arra, hogy a közösségi közlekedéshez való hűségét a kirakatba téve részt vállaljon a BKV presztízsének helyreállításában. A „Celeb vagyok, busszal járok” ötletnek aranyos, de a társaság hírnevén esett jókora csorba kiköszörüléséhez kevés. Nem pr, csak kommunikáció.

Csipkerózsika a figyelemgazdaságban

2010. április 18. vasárnap

A public relations-nak már a füstkorszakban is a többi emberre, ma úgy mondanánk, hogy az érdekgazdákra történő odafigyelést kellett jelentenie. A mesebéli Csipkerózsika szülei csupán egyetlen érdekgazdára nem figyeltek oda. A tündérek meghívását egyszerű logisztikai kérdésként kezelték („Ennyi aranytányér van, és kész! A tizenharmadik tündér nem fog hiányozni senkinek.”) És tessék, lett, ami lett, bizonyára mindenki ismeri a történetet…

A figyelemgazdaságban, ahol a piac és a közélet szereplői számára szinte létkérdés, hogy mekkora figyelmet tudnak magukra vonni, felértékelődött a jó hírnév, a nyilvánosság és a bizalom egyaránt. Miközben a ma megszülető Csipkerózsika bölcsője már nem egy jól védett királyi várban, hanem ahogy divatos szóval mondják, versenypiaci körülmények között ringatózik, s várja maga köré a tündéreket, a public relations művelőinek is egyre nagyobb felelősséget kell magukra venniük.

Ezt a felelősséget cipelik a pr-ügynökségek és munkatársaik, amikor partnereik megbízásából sertepertélnek napi teendőik körül…

… amikor lakossági fórumon „állják a sarat”, ha éppen a számítógépes rendszer hibájából pontatlanul kiküldött közüzemi számlákra panaszkodnak az emberek,

… amikor termet rendeznek, és dekorációt terveznek az ünnepségre, mellyel egy, az ország energiabiztonságát növelő erőművi blokkot, vagy a régiókat összekötő magasfeszültségű távvezetékét avatják,

… amikor egy nemzetközileg sikeres sportág vérkeringésébe kapcsolódva egy új vidéki fellegvár építésére próbálják a sajtó és a közvélemény figyelmét irányítani,

… amikor telefonkezelő és levélíró ügyfélszolgálati munkatársaknak próbálnak segítséget nyújtani a hatékony ügykezeléshez,

… amikor párbeszédet kezdeményeznek fogyasztóvédelmi hatóságokkal, civil szervezetekkel, vagy politikai döntéshozókkal,

… amikor közérthető „magyar nyelvre” fordítják, és sok százezer emberhez juttatják el egyszerre a szakmai nyelven megfogalmazott szabályokat,

… amikor kistérségi tájékoztató fórumot szerveznek, vagy éppen helyi lapot készítenek az ott élők tájékozottságának javítására,

… amikor szlogeneket és vizuális terveket gyártanak, vagy egy-egy téma dinamizálásával a webes keresők figyelmét próbálják magunkra vonni, hogy a pr-ügynökség által felvállalt ügy szempontjából fontos oldalak ott lehessenek a találati listák első oldalán,

… amikor nap, nap után figyelik, elemzik a sajtót, vagy amikor részletes adatokkal, szerkesztett információkkal próbálják segíteni az újságírók munkáját.

Mindezt azért, mert tudjuk, a pr-nek nemcsak a tizenharmadik tündér jóakaratát kell biztosítania, hanem az első 12 ajándék nyújtotta lehetőség megragadásához is megfelelő körülményeket – támogató belső közvéleményt, magas publicitást, hatékony problémakezelést, jó hírnevet – kell teremtenie.