Új betegség terjeng az önkifejezésre vágyók között. Tünetei között szerepel, hogy véletlenül mindig akkor van náluk egy esernyő, vagy egy kispárna, vagy egy szappanbuborék fújó, mikor a többi járókelő kinyitja az esernyőjét pedig nem is esik, elkezdi egymást gyepálni párnával a nyílt utcán, vagy veszett buborékfújogatásba kezd, annak ellenére, hogy életkora nem indokolja az ilyen jellegű viselkedést. A diagnózis: Flashmobláz.
„A flashmob, azaz villámcsődület, célja a közös véleménynyilvánítás. Meghökkentő, figyelemfelkeltő megjelenés útján, ugyanakkor hagyományos értelemben vett szervező
előzetes pontos szervezése nélkül, a résztvevők gyors információcseréjét követően jön létre. Nincsenek felszólalók, programok, és jellegénél fogva nincs napirendje sem. További ismérve, hogy rövid általában csak percekig tart.” – tudtam meg nemrég egy hivatalos közegtől.
A definícióból az következik, hogy élete során mindenki megtanulja azt az egy bizonyos táncot, folyamatosan gyakorolja és bárhol, bármikor be tud kapcsolódni, ha a körülötte lévők táncra perdülnek.
Hogy mindig mindenkinél ott AZ újság, amit pont akkor vesz a kezébe és kezd el olvasni, amikor a környéken tartózkodó másik 15 ember is.
És hogy mindenki ugyanabban az idegrendszeri betegségben szenved és ennek hatására éppen akkor dermed le és válik mozdulatlanná, vagy keresztezi a lábát, mint a vele egy helyiségben tartózkodó másik 12, 24, 57 vagy 101 ember.
Micsoda véletlen, ezt az egybeesést! – gondoljuk úgy az első 20 másodpercben, amíg felfogjuk, hogy mi is történik körülöttünk. Számunkra váratlan dolognak leszünk részesei, amiről látszólag mindenki, ugyanakkor senki se tud. Aztán persze kezd gyanús lenni. Hogyhogy mindenki ismeri a lépéseket? Miért van mindenkinél esernyő, mikor a Horváth Szilárd meg a Pataki Zita nem mondta, hogy esni fog? Miért veszi el az anyuka a szappanbuborék fújót a kislányától? Aztán hirtelen minden világossá válik! Ezek DIREKT csinálják ezt! Ez meg van szervezve! Szó sincs véletlenről. De nekem miért nem szólt senki?
Amint túltesszük magunkat a csalódáson és leküzdjük színlelt közönyünket a történtek iránt, akkor elkezdünk figyelni, és jó esetben fényt deríthetünk a mondanivalóra is. Mert ugye a babonán kívül más is motiválhat egy kisebb tömeget abban, hogy verőfényes napsütésben is magánál tartsa az esernyőjét!? Biztosan, hiszen Pesten bejött. Nem esett.
De tekintsünk picit a kulisszák mögé. Azt tudjuk milyen mit sem sejtő szemlélődőnek lenni, de nézzük meg szervezői szemmel is a flashmobot:
- kell szervező, meg rendező – akik persze a definíció szerint nem léteznek,
- kell egy napirend – ami szintén „nincs”,
- kell a vélemény, amit ki akarunk nyilvánítani – ez nem árt, ha van
- és kell egy meghökkentő körítés – a siker záloga!
Utána már csak
- helyszínt – forgalmas legyen,
- időpontot – sokan legyen akkor és ott,
- szereplőket – valakinek csinálnia is kell valamit,
- kellékeket – nem árt, ha van mit osztogatni/kiállítani/felhúzni/megmutatni…
- beépített embereket – valakinek el kell kezdenie „meghökkenni”
kell biztosítani és már nincs is más dolgunk, mint imádkozni a kedvező időjárásért, és hogy a sajtó is pontosan érkezzen. Valami kimaradt a listából? Mondd meg Te, hogy mivel dobnál fel egy flashmobot!