“Most, amikor az egymásba mindinkább átalakuló és egyre terjedő tévé- és számítógép-képernyők a hír és szórakoztatás minden eddiginél autonómabb ökoszisztémáját hozzák létre, amikor a hétköznapi embereket és eseményeket az ismeretlenség homályából a rajongás, gyűlölködés és csodálat előterébe rángatnak, majd onnan ismét kiejtenek, Andy Warhol híres kijelentése, hogy “a jövőben tizenöt percre mindenki világhírű lesz”, jobban leírja az aktuális valóságot, mint 1968-as megjelenése óta bármikor. A Time magazin ezt a tendenciát ismerte el azzal, hogy 2006-ban bennünket választott az Év emberének. Mert tényleg mi vagyunk azok, akik a világot a Youtube, a MySpace, a Wikipedia, a facebook és az American Idol révén Einstein, Warhol és a többi szenzációs zseni iránti elragadtatottságból mára a rivaldafényt tizenöt percre magukhoz ragadó hétköznapi emberek tülekedésévé változtattuk. A hírnév átadta helyét a hírszerűségnek, ahogy a Los Angeles Times vezércikke nevezte ezt a tünékeny énközpontúságot.”
‘hírnév’ címkével ellátott bejegyzések
Hírnév vagy hírszerűség
2011. január 27. csütörtökHírnévrombolók
2010. július 12. hétfőMichael Schumacher, Lance Armstrong, … és nyilván még folytatható a sor. Azok névsora, akik valami ismeretlen okból nem tudták ott és akkor, a csúcson abbahagyni. Amikor mindenki (többszörösen is) verve volt.
Újrakezdték, és gyorsan kiderült: a hírnév autón és kerékpáron ugyanolyan gyorsan foszlik semmivé.
Igaz ez az üzleti kommunikáció világában is. Míg építkezni csak pontosan és szépen, követ kőre rakva lehet, a romlás sokkal gyorsabb és sokkal látványosabb. A kockázatelemzők talán ki is tudják számolni szépen és okosan, hogy egy-egy hibás döntéstől számítva még hány másodperc (perc, nap, hét, hónap, szezon,…) az élet, és máris nem leszünk se szépek, se okosak.
„Celeb vagyok, busszal járok!”
2010. május 30. vasárnapA kutatók szerint a magyarországi cégvezetők jelentősen alulbecsülik a megtépázott, de még menthető vállalati hírnév helyreállíthatóságának idejét. (Nyilván a költségeit is.) Míg a nemzetközi mutatók alapján egy-egy ilyen mentőakció tényleges időtartama átlagosan 3 és fél esztendő, idehaza ezt 1 évre taksálják a menedzserek. Ennek tükrében érthető, hogy a Magyar PR Szövetség elnöke miért fogalmazott radikálisan a hírnévmenedzsment témakörében szervezett tavaszi konferencián.
„A vállalkozások legértékesebb vagyontárgya ma gazdátlan: a kutya sem vigyáz rá. Kutyás, fegyveres őrök őrzik, védik az épületeket, a gépeket, az irodákat, de a legfontosabbra senki nem vigyáz. Holott ez ma már a cégérték 85%-át teszi ki” – emelte ki Szeles Péter, aki a pr-szakma illetékességének határait is a korábbiaknál szemléletesebben rajzolta meg: „A public relations kockázatmenedzsment + kommunikáció.”
A legnagyobb könyvvizsgáló cégek adatai szerint a vállalatok immateriális vagyona 2006 óta (és azóta folyamatosan növekvő arányban) már egyértelműen meghaladja a materiális vagyon értékét. Ennek fényében izgalmas igazán, hogy melyiket őrzik, és ha mindkettőt, akkor melyiket hogyan és mennyiért? Ezideig csak az igazán profik tudták száműzni a maradványelvet a pr-munka tervezéséből, de ami még inkább jellemző rájuk, amiről felismerhetők, hogy nem pótolni akarják a kommunikációval azt, ami hiányzik a mindennapi munkából, hanem „csak” felerősíteni azt, ami benne van, amit a pr-szakértők időben történő bevonásával, belepakolnak folyamatosan.
Május végén arra kérte a BKV a sofőröket, hogy ugyan mondják már meg, melyikük lát a megállóban nap nap után valaki hírességet, akit aztán megdumálhatnak (értsd: megfizethetnek) arra, hogy a közösségi közlekedéshez való hűségét a kirakatba téve részt vállaljon a BKV presztízsének helyreállításában. A „Celeb vagyok, busszal járok” ötletnek aranyos, de a társaság hírnevén esett jókora csorba kiköszörüléséhez kevés. Nem pr, csak kommunikáció.
Már miért kellene félni a nyilvánosságtól…
2010. március 28. vasárnap… és miért éppen a média nyilvánosságától kellene félnie bárkinek? Hiszen a hírnév annál nagyobb, minél több receptor érzékeli, hogy ebben az információözönben jelen van valaki.
És a jó hírnév jó befektetés. Ehhez képest nagyvállalati menedzserek húzódoznak nagyon az újságírókkal való találkozástól: nem a lehetőséget, hanem a veszélyt érzékelik. Pedig tapasztalatom szerint (és hozzátéve, hogy jó tíz esztendeig magam is újságíró voltam) az újságírók többsége megbízható, gyereket nevel, kutyája van, pontosan akar dolgozni és értékeli a jó kapcsolatokat.
Amikor ifjúkoromban randevúra hívtam a szomszéd házakban lakó lányok valamelyikét, a mínusz 5 és plusz 5 közötti személyes szimpátiaskálám legalább plusz 4 értékű érzéseket mutatott, és gyanítom, hogy aki közülük eljött velem moziba, vagy sétálni a soproni Ikva-partra, hasonló adatokat „mért”. És mégis, a találkozások többsége nem hozott eredményt. Nagyformátumú menedzserek mondják ugyanakkor – és ügynökségi felméréseink is ezt mutatják –, hogy ha bejelentkezik hozzájuk egy ismeretlen újságíró, az előítéletük ezen a skálán mínusz kettes, mínusz hármas értéket mutat. El tudjuk képzelni, hogy mi jöhet ki egy ilyen találkozásból. (És akkor még szót sem ejtettünk a médiamunkások prekoncepcióiról.)
„Ha az embert nyilvánosság előtt vonják felelősségre mindazért, amit akár tréfából, túláradó jókedvből vagy pillanatnyi haragból mondott, úgy az talán kissé kellemetlen, de bizonyos fokig mégis okos és természetes dolog. De ha az embert azért vonják felelősségre, amit mások mondanak helyettünk – anélkül, hogy ellene védekezni lehetne, akkor az ember elég sajnálatraméltó helyzetbe kerül.” Albert Einstein volt az, aki így sajnálkozott, de neki nyilván nem volt (szüksége?) pr-tanácsadóra.
Einstein amúgy nem is tapasztalta meg, hogy ez a relatív veszélyforrás milyen növekedést tud produkálni, ha egy-egy témára rászabadulnak az internet-korszak hiénái, a kommentelők, vagy az olyan hangzatos néven nyomuló csoportok. A webes világban nick neve révén bárki anonim hozzáférést szerezhet bizalmi folyószámlánkhoz.
A kommunikációs tőkefelhalmozás érdekében ezért aztán mindennél inkább benne kell lenni, benne kell maradni a médiában, bizalmi folyószámlánk egyenlegét nap mint nap, sőt egyre inkább percről percre gyarapítani kell. A negatív témák preferenciája, és a médiumok felfokozott szociális érzékenysége persze nem könnyíti meg a gazdasági élet szereplőinek életét, de a pr-szakma épp az ilyen körülmények kezelésére dolgozott ki megfelelő protokollokat, és ez biztosította a kommunikációs biztonságot a Ferling PR ügyfelei számára 2009-ben is.