Számtalanszor láttunk már az internet, és különösen a közösségi média által felfuttatott sztárokat, illetve STÁRokat: mondanak valami csúnyát, böfögnek egy nagyot, ötmillióan megnézik őket a tecsőn, lájkolják a miafenéjüket, forwardolják a hogyishívjákjukat, bla bla bla. Nevezzük ezt a közösségi média árnyoldalának. Milliók csámcsognak a Hoff részegvideóján, vagy David “After Dentist” DeVore Jr. betépett performanszán. Egy gyors röhögés, aztán megyünk is másfelé.
Éppen ezért felemelő Casey Heynes sztoriját hallani, olvasni és főleg nézni – ezt nyugodtan nevezhetjük a közösségi média napos oldalának is, hiszen olyasvalamit ad, amit például Rebecca Black nem.
Van valaki, aki nem ismeri Casey Heynes történetét? Semmi extra, csak olyasmi, ami valószínűleg gyerekek millióival történik meg. Terrorizálják az iskolában. Csakhogy itt jön a népmesei/balladai/akciófilmes fordulat: Caseynál egyszer elszakad a cérna, és visszavág. De még hogy! Mindenkinek ajánlom a linkelt videó megtekintést – felemelő érzés lesz, főleg a vége (bármennyire is képzavar legyen ez így).
Ki gondolná, hogy mennyi érzelem és energia sűrűsödhet egy alig negyven másodperces videóba. A kövér srácot, a kitaszítottat, a periférián élőt a vagány (egyébként kurva idegesítő) kissrác terrorizálja, ököllel üti az arcát, miközben a többiek buzdítják – ez egy olyan jelenet, amit mindenki, akit valaha is elnyomtak a “nagyok” a suliban, át tud érezni. (Fura, nem? Angolszáz nyelvterületeken megvan erre a szó, a bullying, itthon meg olyan köcsögségekkel kell körülírni az egészet, mint mondjuk iskolai terror.) Szerintem mindenkinek ökölbe szorul a keze, és a mai akciófilmekkel megszórt világban ki az, akinek nem fordul meg a fejében, hogy “ha én lennék a dagi srác helyében, úgy földhözvágnám azt a kis pöcsöt, hogy csak úgy nyekkenne”?
Aztán hirtelen, úgy a videó 18. másodperce körül, váratlan dolog történik: a dagi srácban valami elpattan, szó szerint felkapja az őt terrorizáló kis pöcsöt, és úgy földhözvágja, hogy nyekken. (Komolyan, emberek, nézzétek meg a videót! AKKORÁT SZÓL, MINT ÁLLAT!)
A videót egyre többen nézték meg, és elkezdett működni a varázslat: egyre többen és többen kommenteltek, buzdították Caseyt, olyanokat írva, mint “You’re my hero!” meg “Get shit on! GO CASEY!”. A videó hamarosan egy szimpátiatüntetésnek adott otthont, fácse-profil nyílt Casey nevével, amit máig 200 ezernél is többen lájkoltak. Az amúgy ausztrál kissrácot felkapta a média is, interjú készült vele – az aussie stáb egy nagy adag pátosszal, de egyébként nagyon okosan arcot adott a jelenségnek. Kiderült, hogy egy intelligens, halk szavú, érzékeny gyerekről van szó, aki alig 15 éves, de már öngyilkosságra is gondolt, akit a súlya miatt kiközösítettek, terrorizáltak, akinek 8 barátja volt összesen, de elfordultak tőle, miután látták, hogy a többség kipécézte magának.
Forever alone. Vagy mégsem? Azzal, hogy kiállt magáért, az erkölcsi győzelem az övé. Azzal viszont, hogy a videó felkerült az internetre, nem egy vacak mém lett belőle, mint a hülye Rick Astleyből, hanem egy PÉL-DA-KÉP. Casey testesíti meg minden pária számára a végső igazságtételt: ő egy teljesen átlagos, népszerűtlen, dagi kissrác, egy közösségi médiás diadalmenettel. Szóval így már mindenki mondhatja: “Hé, ha neki sikerült, nekem is sikerülhet!”
Persze, adódik egy sor kérdés, hogy mit kezd majd a hirtelen jött népszerűséggel, meg mi van, ha a világ másik szenzáció után néz, de ez a közösségi média napos oldaláról szól, úgyhogy tegyünk úgy, mintha ezek a kérdések nem lennének. Talán majd egy másik alkalommal, amikor a közösségi média árnyoldalairól emlékezünk meg.